Műtét utáni ébredés 🏥

Több órán keresztül tartott a műtétem. A jobb combcsontom tört, illetve szilánkos, könyökízületbe hatoló törésem is volt. Pontosan nem tudom, hány órakor ébredtem fel. Egy megfigyelő szobában voltam, ahol csipogtak körülöttem a gépek, és ott virrasztott mellettem anya.

Egészen korán meglátogatott a főorvos, aki műtött. Rögtön az első kérdésem az volt, hogy tudok-e még egyáltalán majd futni. Erre nagyon kedvesen válaszolta, hogy „persze, majd csak ezután igazán.” Ekkor egy kicsit megnyugodtam. De kissé sem voltam annak tudatában, mi vár még rám, milyen hosszú, küzdelmes hónapok lesznek előttem.

Átszállítás a kórházi osztályra 🚑

Kitoltak a folyosóra. Egy beteghordozó jött értem. Át kellett szállnom egy másik tolható ágyra a friss sebeimmel. Valami borzalmas volt. Sokkal több volt, mint fájdalom. Le sem tudom írni. De valahogy átküzdöttem magam, átcsúsztam a másik hordágyra. Így szállítottak át a traumatológiai osztályra.

Itt volt két szobatársam. Emlékszem közülük az egyik egy idős bácsi egész éjszaka ordítozott, hogy „jajj nekem, jajj nekem”, húzgálta ki magából a csöveket. Az ügyeletes ápolók meg folyton jöttek be, próbálták rendezni a helyzetet. Úgyhogy ezen az éjszakán nem nagyon aludtam semmit. De igazán még én sem fogtam fel, mi is történt velem, hiszen sosem gondoltam volna, hogy velem ez megtörténhet.

Mindig hallottam a mentőt, tűzoltót, aztán biztos akkor mindig az volt bennem, hogy mással megtörténhet, de velem nem fog. Most erre az élet elég erősen rácáfolt. A fiatalság, egészség nem garancia semmire sem.

Az első reggel a kórházban 🌅

Lehet, hogy végül 1-2 órát csak sikerült elszenderülnöm, viszont már hajnalban keltettek, jöttek az ápolók. Mosakodás, ágyneműcsere. Meg sem tudtam mozdulni. Mondták, hogy húzzam ki magam alól a lepedőt. Kérdeztem, hogy mégis hogyan? Nemrég tört el a lábam. Képtelen vagyok komolyabb mozdulatokra.

Nagy nehezen egy kicsit felültem, megmostam az arcomat, és ennyi. Ezt követte a reggeli. Egy fémkonzerves májkrémet kaptam és egy szelet kenyeret. Kiosztották és mentek tovább az ápolók.

Akkor esett le. Eltört a jobb kezem, konzerves májkrémet hoztak, amit fel kellene bontanom. Eddig ment, tegnap pedig még minden ment. Ma pedig egy egyszerű mozdulatot sem vagyok képes elvégezni. Amikor ezt észleltem, elkezdtem sírni. Beláttam, mennyire kiszolgáltatott, gyenge vagyok.

Látogatók és felismerések 🚶‍♂️

A délelőtt folyamán többen eljöttek, felkerestek. Még egy püspök is eljött pár munkatársával. Bár utólag látom, hogy ez nem rólam szólt, hanem róla. Megmutatta, mennyire atyai, milyen gondoskodó. Majd tud rá hivatkozni…hogy ilyen is volt, ez is pipa.

Már tudtam, hogy ebéd után az otthoni kórházba fognak szállítani. Készen álltam, összepakolgattam azt a kevés cuccomat. Több óra késés után elindultunk. Nem gondoltam volna, hogy egy maximum kétórás autóútból több, mint öt óra lesz… (folytatás)